„Én ilyen vagyok."
Milyen sokszor mondjuk ezt.
Nem vagyok kitartó. Nem vagyok elég bátor. Nem tudok jól dönteni. Nem vagyok kreatív. Nekem nincs üzleti érzékem. Én nem tudok kiállni magamért. Túl érzékeny vagyok. Mindig mindent túlgondolok. Nem vagyok az a fajta, aki...
És közben ritkán tesszük fel a kérdést:
Honnan tudom, hogy ez igaz?
Nem azt, hogy miért gondolom. Arra általában gyorsan találunk választ.
Hanem azt: biztosan igaz-e?
Mert óriási különbség van aközött, hogy ilyen vagyok, és aközött, hogy ezt tanultam meg gondolni magamról.
Az önképed nem feltétlenül te vagy
Mindannyiunk fejében él egy kép arról, hogy kik vagyunk.
Milyen a természetünk. Miben vagyunk jók. Mire vagyunk képesek. Mit várhatunk magunktól. Hogyan látnak minket mások. Mit érdemlünk. Mi való nekünk, és mi az, ami „nem nekünk való".
Ez a kép azonban nem velünk született.
Évek alatt épül.
Abból, ahogyan mások reagáltak ránk. Abból, amit sokszor hallottunk magunkról. A sikereinkből és a kudarcainkból. Azokból a helyzetekből, amelyekben elfogadtak, és azokból is, amelyekben elutasítottak bennünket.
Egy gyerek, akinek sokszor mondják, hogy szétszórt, egy idő után nem azt gondolja:
„Időnként nehezen figyelek."
Hanem:
„Én szétszórt vagyok."
Aki néhányszor rosszul szerepel matematikaórán, könnyen eljuthat oda, hogy:
„Én hülye vagyok a matekhoz."
Aki egy kapcsolatban újra és újra azt kapja, hogy túl érzékeny, egyszer csak már saját magát figyelmezteti:
„Ne reagáld túl. Te mindent túlreagálsz."
Pedig egy tapasztalatból közben identitás lett.
És ez az egyik legérdekesebb dolog az önismeretben:
nem minden, amit tudni vélsz magadról, tény.
Van, ami történet.
Amikor a történet bizonyítékokat kezd gyűjteni
Ha egyszer kialakult bennünk egy elképzelés önmagunkról, könnyen észrevesszük azokat a helyzeteket, amelyek alátámasztják.
Ha azt gondolod, hogy ügyetlen vagy...
emlékezni fogsz arra, amikor elejtettél valamit.
Ha azt hiszed, nem vagy elég érdekes...
különösen fájni fog, amikor valaki nem figyel rád.
Ha azt gondolod, hogy nem tudsz végigvinni dolgokat...
minden félbehagyott projekt újabb bizonyíték lesz.
Csakhogy közben könnyen elsikkad minden, ami nem illik a történetbe.
Az a rengeteg dolog, amit végigcsináltál.
Az az ember, aki órákig beszélgetne veled.
Azok a helyzetek, amelyekben nagyon is ügyesen boldogultál.
Ez nem valamiféle személyes hiba. Az emberi gondolkodás egyik ismert sajátossága, hogy könnyebben észrevesszük és értelmezzük azokat az információkat, amelyek összhangban vannak a már meglévő elképzeléseinkkel.
Így az önmagadról alkotott történet idővel egyre igazabbnak érezheti magát.
Nem feltétlenül azért, mert igaz.
Hanem mert egyre több mindent ezen keresztül értelmezel.
A fekete zokni
Képzeld el, hogy reggel felveszel egy fekete zoknit.
Pontosan tudod, hogy fekete.
Aztán találkozol valakivel, aki rád néz, és azt mondja:
„Borzasztóan áll neked az a zöld zokni."
Valószínűleg nem mész haza összetörve azon gondolkodva, vajon tényleg szörnyű-e rajtad a zöld.
Tudod, hogy fekete zokni van rajtad.
Ez egy egyszerű példa, de szerintem nagyon sok minden benne van az önismeret lényegéből.
Ha tudod, ki vagy, egy másik ember véleménye információ lehet számodra – de nem válik automatikusan igazsággá.
Ha azonban te magad sem vagy biztos abban, milyen színű az a zokni, minden vélemény képes megingatni.
Talán igaza van.
Talán tényleg ilyen vagyok.
Talán rosszul látom magamat.
És innentől mások könnyen elkezdhetik megírni helyetted a történetedet.
De mi történik, ha te írtad rosszul a történetet?
Ez talán még érdekesebb.
Mert nem minden korlátozó gondolatot kaptunk valakitől.
Van, amit mi magunk következtettünk ki.
Nem sikerült valami.
Megpróbáltuk még egyszer.
Megint nem sikerült.
És megszületett a mondat:
„Nekem ez nem megy."
Pedig a tény mindössze annyi volt:
eddig nem ment.
„Nekem ez nem megy."
Ez a két mondat majdnem ugyanúgy hangzik, mégis két teljesen különböző világot hoz létre.
Az egyik lezár.
„Eddig nem ment."
Ez a két mondat majdnem ugyanúgy hangzik, mégis két teljesen különböző világot hoz létre.
A másik nyitva hagyja a lehetőséget.
Rajtakaphatod magad
Érdemes figyelni azokra a mondatokra, amelyek így kezdődnek:
„Én mindig…"
„Én soha…"
„Én ilyen vagyok…"
„Nekem nem megy…"
„Én nem vagyok az a típus…"
Nem azért, mert ezek biztosan hamisak.
Hanem mert érdemes megvizsgálni őket.
Amikor legközelebb felbukkan egy ilyen mondat, ne próbáld rögtön pozitív gondolattal lecserélni. Nem kell azt mondanod magadnak, hogy fantasztikus vagy valamiben, ha ezt egyáltalán nem érzed igaznak.
Inkább legyél kíváncsi.
Miből gondolom ezt magamról?
Mindig igaz volt, vagy csak bizonyos helyzetekben?
Van olyan tapasztalatom, ami ellentmond neki?
Valaki mondta ezt rólam, vagy én jutottam erre a következtetésre?
Mit tennék másképp, ha nem hinném el ezt a mondatot magamról?
Itt kezd történni valami.
Nem új személyiséget kell kitalálnod
Az önismeret számomra nem arról szól, hogy egy szebb történetet találunk ki magunkról.
Nem arról, hogy a „nem vagyok elég jó" és helyére odaírjuk, hogy „tökéletes vagyok".
Az önismeret arról szól, hogy egyre pontosabban látjuk magunkat.
Azt is, ami erősség.
Azt is, ami nehézség.
Azt is, amin változtatni szeretnénk.
Azt is, amit talán egész életünkben hibának hittünk magunkban, pedig egyszerűen csak másképp működünk.
Minél pontosabb a kép, annál kevésbé kell mások véleményéből összeraknunk, kik vagyunk és annál több lehetőségünk van valóban választani.
Mi van, ha nem te vagy ilyen?
Talán van egy mondat, amit tíz, húsz vagy akár negyven éve mondasz magadról.
Olyan régóta, hogy már eszedbe sem jut megkérdőjelezni.
Én ilyen vagyok.
Ma ne próbáld meg megváltoztatni.
Csak tedd mellé ezt az egyetlen kérdést:
Biztos?
Mert lehet, hogy valóban ilyen vagy.
De az is lehet, hogy valamikor régen történt valami, levontál belőle egy következtetést, és azóta úgy élsz, mintha az a következtetés maga lennél.
Pedig nem minden gondolatod rólad szóló tény.
És néha az önismeret egyik legfontosabb pillanata nem az, amikor végre megtudsz valamit magadról.
Hanem az, amikor rájössz:
valami, amit egész életedben tudni véltél magadról, talán soha nem is volt igaz.
És akkor először felmerülhet egy egészen új kérdés:
Ha nem az vagyok, akinek eddig gondoltam magam… akkor ki vagyok valójában?
Miért hiszed el, amit magadról gondolsz?